Tizenegy. Maradhat?

Never ending story Az utolsó pillanatig húztuk a hazautazás gondolatát, igyekeztünk minden percet még „Indiában” tölteni. A jóga fővárosából nem mehettünk haza úgy, hogy nem vettük részt egy órán, ezt már az elején eldöntöttük. Szerencsére a szállásunkon volt...

Élet a Gangesz partján

Utolsó állomásunk Rishikesben, lassan utazásunk végéhez érünk, amire igyekszünk nem gondolni. Az itt átéltek annyira sűrűek voltak, mintha már egy hónapja Indiában lennénk, és közben pedig hihetetlenül gyorsan telt el ez az egész. Az lenne a legjobb, ha most még nem...

Egy “rövid” utazás története

A nap, amikor holtpontra ért a társaság, a nap amikor közel 12 órás busz utazás után megérkeztünk Rishikesk mellé 7km-re egy pici faluba Tapovanba. Elfogyasztottuk utolsó reggelinket a csodálatos Dzsaipuri szállásunkon, szokás szerint minden, ami belénk fér meg még...

India pici csodái

Indiában folyamatosan azt érzed, hogy adnál a gyerekeknek, a kutyáknak, teheneknek, a pincérnek, az utcán élőnek. Persze nem tudsz mindenkinek adni, nem lehet mindenkit jóllakatni, de valahogy ez mégis ösztönszerűen jön. Egy ilyen helyen, mint India, ahol ennyire...

A világ kis és nagy csodái

Első éjszakánk Agrában elég jónak bizonyult, végre jó idő volt a hotel szobában. Még tegnap este eldöntöttük, ha törik, ha nem akkor is elmegyünk egy kicsit futni reggel a Taj Mahal környékén. Ébresztett is az óra és irány. Ahogy kiértünk az utcára, megcsapott a...

Agrába vezető utunk

A mai nap már elfogadható hőmérséklet keringett a szobában 😊, végre nem fáztunk. Ez köszönhető az egyre jobb időjárásnak. Reggel el akartunk indulni futni, de aztán a fáradtság a betegség és az oltári szmog, meg légszennyezettség visszatartott. Gyorsan...